A Maros felső folyásánál elterülő magas fekvésű Gyergyói-medence Székelyföld egyik sajátos néprajzi tája. Tarisznyás Márton gyergyói néprajzkutató (1982. 12) írja, hogy “Gyergyó története az erdővel vívott küzdelem története is. A sebes hegyi patakok biztosították a településhez szükséges vizet és adták a hajtóerőt a malmoknak, fűrészeknek.” Gyergyószéket először 1406-ban említik (Benkő K. II. 1853. 141), ekkor tehát már nyilván számos települése volt. Gyergyószékről írta gróf Teleki József (1779: “Az parajdi erdő választya el Gyergyot, Udvarhelly széktől Csiknek fiu széke, minden széknél legg hidegebb mind földnek magass állása, mind pedig a nagy havassok miatt, a melyeken a ho sokszor az egészsz nyáron meg áll, azért a tél is Gyergyoban olly hoszszu szokott lenni, hogy a búza ritkán, némellkor pedig még a zabot se arathatják le, mert meg nem érik.” (Úti jegyzések. 1937. 36-37).

A Gyergyói-medence tájrajzilag egy zárt kárpátközi medence a Görgényi-havasok, a Gyergyói-havasok és a Hargita között. Területére esik a Maros forrásvidéke. A Gyergyói-medence Gyergyószentmiklós-Borzont vonalán közel 30 km széles, 800-850 méterrel fekszik a tenger szintje fölött. Közigazgatásilag Gyergyószentmiklós városából valamint 9 községből (Gyergyócsomafalva, Ditró, Gyergyóalfalu, Szárhegy, Gyergyóremete, Salamás, Gyergyóvárhegy, Gyergyóújfalu és Vasláb) áll. Régióközpontja Gyergyószentmiklós, az egykori járási székhely. Ide szokták számítani Maroshévíz városát és környékét is, habár ez a vidék soha sem tartozott a történelmi Gyergyó fiúszékhez.

A medence lefolyása a Maroshévíz alatt nyíló Maros-áttörés: itt érkezik Székelyföldre a Budapest-Kolozsvár-Déda vonalán közlekedő Corona expressz. A medencéből számos hágó és átjáró teremt kapcsolatot a környező tájegységek felé: a Bucsin-tető a Parajdi medencével, a Libán-tető Udvarhely vidékével, a Pongrác-tető a Gyilkostó és a Békás-szoros közvetítésével Moldva felé, a Kereszthegy-tető a Görgény völgye, a Ditrói-hágó Gyergyótölgyes felé, míg a Gréces vagy Marosfői-hágó a Csíki-medence felé teremt kapcsolatot.

A kistáj települései országos közlekedési útról jól megközelíthetők (12-es, 13B, 133C). A települések építészeti és művelődéstörténeti emlékei számottevőek. Szárhegy és Ditró építészeti nevezetességei, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros e kistáj országos jelentőségű idegenforgalmi vonzerejét képviseli. Bár ásványvizekben gazdag, országos jelentőségű fürdőtelepe nem alakult ki.

A “Gyergyó” név származhat Szent György vértanú nevéből, vagy egy György nevezetű személytől, mások szerint a népies “jer jó” szókapcsolatból. Szádeczky Lajos (1912. 34-35). szerint a “jó” főnév vizet, patakot, folyót jelent. Szerinte a György-patak nevében megvan a “György-jó” (Györgyfolyó) miből a Gyergyó azaz Gyergyjó név származott.

Gyergyó szigorú éghajlata ellenére korán benépesült, a székelység a 13. században már bizonyosan lakta. Az első települések a hegylábakhoz húzódtak, míg a Maros mentiek későbbieknek tűnnek. Kezdetben Szentmiklós, Szárhegy és Alfalu egyházközségek voltak ismeretesek, melyek nyilván több falut foglaltak magukban. Benkő Károly 1853-ban a “Gyergyói Alkerülethez” összesen 9 települést sorolt (Alfalu, Ditró, Kilyénfalva, Remete, Gyergyószentmiklós, Szárhegy, Tekerőpatak és Újfalu). A többi falvakat egy-egy anyaközség mellé sorolta. Így összesen 18 falu tarozott a kerülethez. Akkoriban Gyergyó összterületét 32 négyzetmérföldre becsülte. A falvak kialakulásában jellegzetes a falukettőződés: Tekerőpatak például Gyergyószentmiklós határából, Csomafalva Alfaluból, Ditró és Remete Szárhegyből vált ki (Garda Dezső, 1990). Az 1567-es évi összeírás során Gyergyószentmiklós 78, Tekerőpatak 40, Szárhegy 48, Alfalu 44, Újfalu 32, Ditró 26, Csomafalva 14, míg Remete 6 kapuval szerepelt (a kapu 1562-1660 között 10-11 családból álló adófizető egységet képezett és csak a jobbágykapukat jegyezték föl – Garda Dezső, 1990).

A lakosság kereseti forrásai a fakitermelés, deszkametszés, tutajozás, az állattenyésztés és a földművelés volt. A falvak a patakok mentén helyezkedtek el, legtöbbször tízesekre tagoltan. A falut határkertek és vetéskapuk választották el a határtól. Egy-egy udvaron több, rendszerint rokon család lakott. Az ipar és a kereskedelem fejlődésében új színt jelentett az örmények betelepülése Gyergyószentmiklósra. A 19-20. század fordulóján a fűrészüzemek fejlődése és a vasútépítkezés jelentősen éreztette hatását: sokan vállaltak fakitermelő és fuvarozó munkát. A székely körvasút csak 1906-ban készült el összekapcsolva Gyergyót Erdély más részeivel.